Jul 27
Körülbelül tíz kisgyermek számára van még hely az óvodában szeptemberre. Jelentkezéseket várok, minél hamarabb, mert az eddigi tapasztalat alapján elég gyorsan meg fog telni a csoport.
Jelentkezni lehet a Kapcsolat menüpontban megadott elérhetőségen.
Jul 19
A nagy pancsolás, a fagyidesszert, és a szülői traccspartikat követte a komoly együttlét.

Páran mosolyogtunk is.

Csön-csön gyűrűt énekeltünk, külön, erre a célra tervezett arany gyűrűvel, és labdagurítós módszerrel rákényszerítettük egymást a bemutatkozásra.

A délután jól sikerült, az őszi kezdésig pedig még van elég idő eloszlatni azt a félreértést, miszerint az ovi igazából strand lesz mindennapi pancsolással és fagyival.
Ezeket a fotókat Baráth Tímea készítette, a naplózás P.S.Réka műve.
Jul 15
Szeretettel várunk mindenkit egy közös pancsolásra az óvoda udvarán, hétfőn (2010. július 19.), délután 4 órakor. A fürdőzés után mindenki a vendégünk egy fagyira. Kérjük, hozzatok törülközőt, fürdőruhát, és bármilyen játékot, amit a pancsoláshoz elengedhetetlenül szükségesnek éreztek!
Gyertek minél többen!
Jul 07
2010. július 12-ről 19-re tettük a játszóház időpontját!
Ugyanúgy délután 4 órakor, az óvoda épületében találkozunk. A programokról hamarosan bővebben is olvashattok…