Dec 21

A gyerekek egyik kedvenc mesekönyvében KippKopp és TippTopp a decembert “szeretgető” jelzővel illeti. Valóban, sok meglepetésben és kedvességben volt részünk decemberben. Ellátogatott hozzánk a Mikulás bácsi, akinek  korábban levelet írtunk, hogy biztosan ide találjon -, egyúttal megtanultuk, hogy milyen országban, városban, utcában van az óvodánk.

Mikulás érkezik
Mikulás bácsi nagyon kedves volt hozzánk,

Mikulás kedves szavai jó hatással voltak ránk
minden gyerekhez volt egy-egy kedves, vagy inkább bölcs szava, sőt,

Mikulás csomagjainak átvétele
csomagot is hozott.

Karácsonykor bábszínház jött hozzánk, és eljátszották a Süni karácsonya című bábjátékot. A RÉGIO játékáruház jóvoltából a bábelőadás végére a gyerekek sok meglepetést találhattak a karácsonyfa alatt.

Ugyanakkor beszéltünk arról is, hogy nemcsak kapni, hanem adni is jó. Sütöttünk mézeskalácsot a gyerekekkel, majd átvittük a bátor tűzoltóknak, akik még karácsonykor is dolgoznak. Hazafelé sokáig sétálgattunk az utcánkban, feldíszített karácsonyfákat kerestünk a kertekben. Hát nálunk így teltek az ünnepek.

Boldog Új Évet kívánunk mindenkinek !

Ezeket a fotókat Baráth Tímea készítette.

Dec 15

Szeretettel várunk mindenkit a Pillangó Óvoda és a Rózsakerti Baptista Közösség  közös gyerek-karácsonyára!

Akik eljönnek, egészen fantasztikus feldolgozását láthatják a karácsonyi történetnek. A szereplők között lesznek bárányok, csacsik, bölcsek, pásztorok, királyok, lovak és talán még egy egér is…(az istállóban biztos volt egér), angyalok, no meg Mária és József, valamint (ha megfelelően jóllakik), a kis Jézus szerepében egy valódi kisbaba várható.

Helyszín: a Közösségi Ház Nagyterme        Időpont: 2010. december 19., vasárnap 10 órától

Szeretettel várunk mindenkit!

Dec 13

Protected: Ovifotó – Az első évfolyam képei

Képek Enter your password to view comments.

This post is password protected. To view it please enter your password below: